A hideg hónapokra parfümöt találni trükkös lehet: olyan illatra van szükségünk, amely megfelel a személyes preferenciáinknak, ugyanakkor az évszak jellemzőit is érdemes szem előtt tartanunk. A küldetés nem lehetetlen, ha az alábbi támpontok alapján keresgélünk.
A tökéletes téli illatunk kiválasztásakor néhány alapvető szempontot tanácsos figyelembe venni. Lényeges, hogy az illat tartós legyen, egy hosszú nap végén is érezhető legyen – még akkor is, ha sok-sok ruharétegbe burkolózunk –, és képes legyen a csípős, hideg levegőn keresztül is észrevehető maradni. A téli parfümök és kölnik általában komplexek, olyan gondosan komponáltak, mint egy színdarab, amelyben minden összetevő fontos szerepet játszik az illatélmény megteremtésében. És mint egy színpadi előadásban, a cselekmény szépen lassan bontakozik ki, és egyre izgalmasabbá válik: a téli illatok többrétegűek, azaz mást mutatnak magukból reggel, amikor magunkra fújjuk őket, és mást a nap folyamán.
Hogy könnyebben és határozottabban választhassuk ki a széles és színes kínálatból a hozzánk leginkább passzoló téli kreációt, érdemes egy kicsit közelebbről megismerkednünk a leggyakoribb, legnépszerűbb illatjegyekkel. Az olyan meleg, fűszeres jegyek, mint a szerecsendió, a szegfűszeg, a fahéj és a kardamom az ünnepek meghitt, bensőséges légkörét idézik meg. A gourmand jegyek, mint amilyen a csokoládé, a vanília vagy a karamell, a téli desszertekre emlékeztetnek, ezáltal nosztalgikus, komfortos hangulatot teremtenek. A füstös tömjén, az ámbra és a mirha gazdagságot kölcsönöz az illatkompozícióknak. A fás jegyek – például az oud, a szantálfa és a cédrus – mélységet és eleganciát adnak a parfümöknek.
Persze nem feltétlenül kell egyetlenegy téli parfümre szorítkoznunk, a hideg hónapok különböző alkalmaira is meglehet a magunk illata. A bekuckózós estékre választhatunk megnyugtató illatokat, mint az ámbra vagy a vanília. A munkába valamilyen szolid, kifinomult kompozíciót viseljünk, amely nem túl tolakodó. Az ünnepi eseményekhez, partikhoz, bálokhoz fűszeres, ínycsiklandó kreációk dukálnak, míg a szabadtéri programokhoz a friss, fás, energikus illatok passzolnak. Alkalomtól függetlenül jó ötlet az Eau de Parfum töménységű illatokat választani az Eau de Cologne vagy az Eau de Toilette feliratúakkal szemben – az Eau de Parfum ugyanis nagyobb százalékban tartalmaz parfümesszenciát, ami annyit tesz, hogy tartósabb illatélményt biztosít. Az Eau de Parfum Intense elnevezésű termékek – ahogy a nevük is sejteti – még intenzívebbek, akár kétszer annyi parfümesszencia is lehet bennük, mint a hagyományos Eau de Parfum változatban.
A Nuxe Prodigieux Néroli Parfümöt a Néroli Prodigieuse szárazolaj ihlette.
Érzéki női parfüm, melynek illatát a legendás Huile prodigieuse®. száraz olaj ihlette. A napsugár, a meleg homok a narancsvirág, magnólia és vanília jegyekkel nőies elegyet alkot. A meleg napsugár finom érintése, mely a kellemes nyári homokot idézi.
A NUXE Sun bőrápoló termékcsalád addiktív illata ihlette Eau de toilette a nyár szellemét idézi fel.
Egy friss és találó illat a “Best of”, amely megragadja a legjobb dolgokat az életben.
A Yardley Gentleman Legacy EDP egy modern, kifinomult férfi illat.
A jó minőségű, megbízható helyről vásárolt parfüm garancia a tartósságra, ám néhány praktikát még bevethetünk annak érdekében, hogy az új kedvenc illatunkból kihozzuk a maximumot. Például fontos a megfelelő tárolás: a parfümösüveget tartsuk távol a közvetlen napfénytől és kíméljük a szélsőséges hőmérséklettől (a forróságtól és a fagytól egyaránt), mert ezek hatására megváltozat az összetétele, romolhat a minősége.
Az illatot praktikus az úgynevezett pulzuspontokra felvinni, a csuklónkon, a nyakunkon és a fül mögötti területen a testhőmérsékletünk magasabb, így a parfüm illatanyagai könnyebben felszabadulnak. A tartósság azzal is fokozható, ha parfümözés előtt bekrémezzük a testünket. (Ezért a lépésért a hidegben könnyen kiszáradó bőrünk is kifejezetten hálás lesz.) Tanácsos illatanyagmentes testápolót használni, amely nem befolyásolja a parfüm illatát. Ez a trükk nemcsak abban segít, hogy az illat jobban beletapadjon a bőrünkbe, hanem tulajdonképpen egy sima vásznat teremt az illatkompozíció kibontakozásához. Ezután nincs más dolgunk, mint a nap folyamán élvezni a minket körbelengő, mennyei illatfelhőt.
A Nuxe Prodigieux Néroli Parfümöt a Néroli Prodigieuse szárazolaj ihlette.
Érzéki női parfüm, melynek illatát a legendás Huile prodigieuse®. száraz olaj ihlette. A napsugár, a meleg homok a narancsvirág, magnólia és vanília jegyekkel nőies elegyet alkot. A meleg napsugár finom érintése, mely a kellemes nyári homokot idézi.
A NUXE Sun bőrápoló termékcsalád addiktív illata ihlette Eau de toilette a nyár szellemét idézi fel.
Egy friss és találó illat a “Best of”, amely megragadja a legjobb dolgokat az életben.
A Yardley Gentleman Legacy EDP egy modern, kifinomult férfi illat.
A testpermet a Freesia & Bergamot illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek.
Az Huile Prodigieuse® Florale elragadó illatát egy eau de parfumbe zárták, egy olyan csintalan illat, mely az optimizmus rózsaszín felhőjére csábít minket, messze hátrahagyván a gondokat!
A Mercedes-Benz Woman In Red minden eddiginél elbűvölőbb, intenzív és kényeztető illat, amely egy rendkívül érzéki illatcsalád tagja. Ez a sztárillat a legmerészebb nők számára.
Fás aromás illat, mely lendületes vonzerővel ruházza fel viselőjét. Ez a fiatalos, szabad férfias illat sikeresen hangolja össze az elegancia és az energia közötti kontrasztot mély, érzéki alapjegyeivel és friss, szikrázó, enyhén addiktív heszperidikus jegyekkel. Üvege aerodinamikus, mely a sebességet és a mozgást sejteti.
Az új Liu Jo Silkway Wow Eau de Parfum egy tudatosabb, modern, magabiztos és inspiráló nőiesség kifejezése.
A Yardley Gentleman Elite EDP egy modern, kifinomult férfi illat.
A testpermet a Blossom & Peach illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek.
A testpermet a Lily of the Valley EDT illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek.
A Yardley Lily of the Valley EDT illatát különböző virágok ihlették.Egy könnyű, nőies illat.
A testpermet az English Rose EDT illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek.
Felemelő bőrápoló illatpermet, amely aromás illóolajokkal hidratálja, nyugtatja és illatosítja a bőrt.
Relaxáló bőrápoló illatpermet aromaterápiás tulajdonságokkal, amely frissíti, nyugtatja és aromás illóolajokkal illatosítja a bőrt.
Mediterrán hangulat, citrusos illatvilággal.
Füstös, citrusos akkordok egy elegáns férfi illatban.
A Mercedes-Benz Live The Moment új, intenzív illat, melyben valósággá válik a mozgás, a jelen pillanata, a modernitás és az öröm vágya. Egy magával ragadó Eau de Parfum, mely arra ösztönöz, hogy éld meg a pillanatot.
Ez az eau de parfum a Mercedes-Benz legendájának, a háromágú csillagnak a szívéből merít ihletet, és szimbolikájával úttörővé válik „földön, tengeren vagy levegőben”.
Az új Mercedes-Benz For Women Floral Fantasy Eau de Toilette az élénk színek szimfóniája, egy képzeletbeli virágcsokor pozitív hangulattal, akár egy tarka kert ébredése tavasszal.
Az új kiadás a For Men illat 10. évfordulójának megünneplésére: For Men Ultimate. Az eau de parfum, amelyet egy ütőképes mantra hangsúlyoz: „A maga nemében a legkiválóbb”.
Fedezze fel a Shiseido új illatát, a GINZA-t, egy parfümös testápolóban, amely intenzív fás virágos illatával járja át bőrét. Ginza Eau de parfum az új női illat, amely kiemeli a nőiesség legvibrálóbb és legerőteljesebb oldalát. Egy virágcsokor fás jegyekkel, a tökéletes egyensúly az erő és a nőiesség között.
Ez az ápoló permet virágos és gyümölcsös illattal burkolja be a bőrt, megújítja a belső erőt, és egyetlen lépésben felébreszti érzékeit.
Az új Liu Jo Silkway parfüm azoknak a magabiztos nőknek szól, akik szeretnek új stílusokkal kísérletezni a mindennapi életben.
A Liu Jo Lovers kollekció parfümje a kortárs, ragyogó és nőies nők számára készült, akik szeretnek új stílusokkal kísérletezni és minden alkalommal magabiztosnak érzik magukat.
Egy világosan meghatározott identitás, egy luxus kompozíció. Új fás-ámbrás Eau De Toilette.
A Shiseido Ginza Datura egy fás-virágos illatkompozíció, amelyet érzéki, meleg fás jegyek tesznek teljessé. A parfüm vegán tanúsítvánnyal rendelkezik.
A MERCEDES-BENZ SIGN illat lenyűgöző ereje, intenzitása és rezgése egy ajándék szettben. Meleg és érzéki parfüm és tusfürdő férfiaknak.
Időtlen és kifinomult aromás, fás, gyümölcsös Mercedes-Benz illat. A szett egy eau de toilette-et és egy tusfürdő zselét tartalmaz.
A Yardley Gentleman Urbane EDP egy modern, kifinomult férfi illat.
A Yardley Gentleman Classic EDP egy modern, kifinomult férfi illat.
A testpermet a Bluebell & Sweetpea illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek.
A testpermet az English Lavender EDT illatával könnyű, hosszan tartó kényeztetést biztosít a bőrnek. A termék praktikus mérete lehetővé teszi, hogy nap folyamán akár többször is felfrissítse illatát.
Az English Lavender egy könnyed, elegáns illat, mely a bergamot és zsálya frissességét ötvözi a nyugtató levendula, eukaliptusz, kamilla, és ibolya virágos jegyeivel.
Modern, férfias aroma, ciprusos-levendulás akkordokkal.
A Chevignon Togs Unlimited EDT mámorító orientális illat, levendula és ibolya jegyekkel nyit, amit bergamott, majd fahéj és borostyános bázis követ.
Mercedes-Benz Woman Eau De Toilette a gyengédség ereje. A Mercedes-Benz Woman ikonikus parfüm gyümölcsös zöld virágos változata. A mandarin, a feketeribizli és a körte levelek ellenállhatatlan karaktere ad gazdag gourmand jelleget és savas vonzerőt. A brazil gardénia, a gyöngyvirág és a Sambac jázmin érzéki fehér virágainak gazdagsága megtestesíti a tiszta nőiességet.
Mercedes-Benz Woman Eau De Parfum magával ragadó, fényűző illat, mely a nő személyiségét hangsúlyozza és magasztalja.
A Mercedes-Benz The Move egy illat a férfinak, aki mindig mozgásban van. A dinamikus aromás fougere illat rétegezi a grapefruit savanykás szenvedélyességét, a kardamom fűszerességét és az almavirág illatos érzékenységét. A muskátli és egy innovatív sós tengeri jegy kombinációja a teljes modernitást adja, míg a tonkabab és a balzsamfenyő egyedi, ínyenc, édes aromát kínál, az itt és most érzését egy érzéki ébredéshez.
Egy férfi illat, amelyet arra terveztek, hogy meglepjen és elcsábítson. Egy parfüm, amely hosszan tartó nyomot hagy viselőjén.
A SIGN a Mercedes-Benz új, ikonikus illata. Egy fougere orientális eau de parfum.
Mercedes-Benz Man egy merész, luxus, határozottan férfias, modern és kifinomult aromás, fás férfi illat. Az intenzív, aromás szívjegyben a cédrus levelek és a geránium testesíti meg a férfias eleganciát. A fejjegyben a gyümölcsös, finoman modern körte jegyek keverednek az ambrette maggal a friss, modern eredmény érdekében. A mély, fás alapjegyet a kifinomult brazíliai rózsafa és a tölgymoha szabadítja fel. Egy csábító, függőséget okozó illat, mely egyedi.
A Mercedes-Benz Man férfi illat dezodor változata. Időtlen és kifinomult aromás, fás, gyümölcsös Mercedes-Benz illattal.
Ez az eau de parfum a Mercedes-Benz legendájának, a háromágú csillagnak a szívéből merít ihletet, és szimbolikájával úttörővé válik „földön, tengeren vagy levegőben”. A LAND a mélyen jelentős elemekhez való visszatérést jelenti.
A For Women Fanciful a Mercedes-Benz Parfums új kiadása ragyogó illatfelhőjével egy fényűző világába kalauzol el.
A Mercedes-Benz For Men Eau De Toilette a független, magabiztos stílusos és vonzó férfi illata. Egy váratlan, friss és kirobbanó illat, melyben a calabriai bergamottal és az olasz mandarinnal, kombinált ibolya levelek zöld jegyei beburkolják a fejjegyet. A szívjegyben található bors és szerecsendió valamint az alapjegy férfiasan fás jegyeinek keveréke kifinomultságot és csipetnyi modernséget adnak az illatnak.
Ez az eau de parfum a Mercedes-Benz legendájának, a háromágú csillagnak a szívéből merít ihletet, és szimbolikájával úttörővé válik „földön, tengeren vagy levegőben”. Az AIR a mélyen jelentős elemekhez való visszatérést jelenti.
Az időtlen elegancia illata deo stick formájában is elérhető – Hackett Essential
Az időtlen elegancia illata deo spray formájában is elérhető – Hackett Essential
A szélsőségek illata deo stick formájában is elérhető – Hackett Bespoke
A szélsőségek illata deo spray formájában is elérhető – Hackett Bespoke
Fedezze fel a Shiseido új illatát, a GINZA-t, egy bársonyos tusfürdő krémben, amely intenzív fás virágos illatával burkolja be bőrét. Ginza Eau de parfum az új női illat, amely kiemeli a nőiesség legvibrálóbb és legerőteljesebb oldalát. Egy virágcsokor fás jegyekkel, a tökéletes egyensúly az erő és a nőiesség között.
Fedezze fel a Shiseido új illatát, a GINZA-t, egy parfüm dezodorral, amely intenzív fás virágos illattal vonja be bőrét. Egy illatos formula, amellyel kellemesen frissnek érzi magát egész nap. Ginza Eau de parfum az új női illat, amely kiemeli a nőiesség legvibrálóbb és legerőteljesebb oldalát. Egy virágcsokor fás jegyekkel, a tökéletes egyensúly az erő és a nőiesség között.
A Ginza Eau de Parfum Murasaki, az új Shiseido illat, amely megtestesíti az erőteljes és ellenállhatatlan nőiesség ragyogását a Murasaki lila színével.
Ginza Eau de parfum az új női illat, amely kiemeli a nőiesség legvibrálóbb és legerőteljesebb oldalát. Egy virágcsokor fás jegyekkel, a tökéletes egyensúly az erő és a nőiesség között. A virágos jegyek természetes eleganciája a fenséges fás jegyek intenzitásával kombinálva teremti meg ezt a tökéletes egyensúlyt.